Jelenlegi helyFajleírás - mirigyes bálványfa

Fajleírás - mirigyes bálványfa


Írta Lev - Beküldve 07 március 2015

Mirigyes bálványfa

(Ailanthus altissima (Mill.) Swingle)

Taxonómia

Érvényes tudományos neve: Ailanthus altissima ; angol neve: tree of heaven, német neve: Götterbaum.
A rutavirágúak (Rutales) rendjének bálványfafélék (Simaroubaceae) családjába tartozó, főként elő- és hátsó-indiai, valamint távol-keleti elterjedésű Ailanthus nemzetségbe mintegy hét faj tartozik, amelyeknek egyetlen mérsékelt övi képviselője az Ailanthus altissima.
A köznyelvben gyakran ecetfának nevezik, azonban nem keverendő össze a „valódi” ecetfával (másnéven torzsás szömörce), amely ismert kerti díszfa.

Morfológiai jellemzés

A bálványfa magassága elérheti a 25-30 métert, középszürke héjkérgét hosszanti irányban rövid repedések tarkítják. Fája könnyű és puha, a földben nagyon hamar elkorhad, a szaprobionta gombák (például a taplók közé tartozó, szürkésfehér hasadtlemezű gomba, Schizophilum commune) a föld felett is gyorsan elbontják, ezért oszlopnak vagy karónak nem alkalmas. Fűtőértéke igen csekély.
Egyéves vesszői vastagok, törékenyek, a keresztmetszet nagy részét kitevő szivacsos bélszövet világosbarna. A vesszők vastagok, fénylő, sárgás vagy középbarnák, felülete tized milliméteres papilláktól bársonyos tapintású. Rügyei kicsik, félgömb alakúak.
A levélripacsok nagyok, tompán háromszögletűek, rügyeik aprók, félgömb alakúak. Friss hajtásai zöldesek vagy vöröslők, egy év alatt akár 3 métert is növekedhetnek az első keményebb fagyokig. Leveleik szórt állásúak, hosszuk elérheti az 1 m-t; páratlanul, vagy ritkábban párosan szárnyasan összetettek, fejlettségüktől függően 13 – 41 levélkéből állnak. A levélkék hosszúkás tojásdadok, kihegyezettek, ép szélűek, a jól fejlettek alul karéjosodók, válluk szélén olykor mirigyszerű duzzanat jelenik meg. A levélkék mindkét oldalát mikroszkopikus mirigyszőrök borítják, amelyek kellemetlen, leégett pörkölthöz hasonló szagú illóolajat termelnek. Ennek fontos szerepe van a kártevőkkel szembeni ellenállóságban. Virágai kétfélék, hímnősek és porzósak lehetnek, ezek külön példányokon fejlődnek, ezért a növény felemás kétlakinak nevezhető. A virágok 5-, ritkábban 6-tagúak, a csésze-, szirom- és termőlevelek száma öt vagy hat, a porzók két körben állnak, számuk 5+5 vagy 6+6. Termése lependékcsomó, amelyből nem mindig fejlődik ki mind az öt vagy hat termés.  A lependékek hosszában csavarodottak, az olajtartalmú, raktározó szikleveles mag középső részükön helyezkedik el, lehullás közben vízszintesen forognak, így a juharokkal vagy a hárssal ellentétben mozdulatlan levegőben is képesek oldalirányban haladni.

Száraz homoktalajon, viszonylag zárt állományban a bálványfa magas törzset nevel. Száraz városi környezetben vagy vidéki országút szélén magányos útsorfaként a törzse már alacsonyabban elágazik. szélsőségesen száraz városi környezetben a talajtól mintegy 1,5–3 m magasságban elágazó, ernyőszerű koronát fejleszt. A sarjtelepre a Cornoid növekedési forma illik rá; homoktalajon az ilyen sarjtelepek idővel zárt, félgömb alakú állománnyá alakulnak, belsejükben az 1–2 m2-es sarjmentes foltokat leszámítva áthatolhatatlan sűrűség alakul ki.

Származás, elterjedés

A kínai szakirodalom alapján a bálványfa a Jangce alsó folyása mentén és Koreában őshonos, szinantróp elterjedése jelenleg a 22–43° északi szélesség között egészen az 1500–1800 m tengerszint feletti magasságig terjed.
Jól tűri a szárazságot és a sovány talajt, kedveli a homokot, de nem viseli el a tartósan nedves élőhelyet; kissé savas, semleges vagy kissé lúgos, 0,6% sót tartalmazó talajban még megél. Északnyugat-Kínában a –35°C-os fagyokat is kibírja. Löszfennsíkokon és mészben gazdag talajú hegyvidéki területeken pionír fajként viselkedik, bánya- és iparvidékeken erdősítésre és zöldterületi növényként alkalmazzák. Világméretű elterjedése az 1740-es években kezdődött, midőn magvait egy Szibérián át vezető szárazföldi út során Párizsba szállították. A régebbi szakirodalom alapján európai pályafutását 1751-ben Londonban kezdte, és 1875-ben Párizsban már a platánfa pótlására ültették. Az USA-ba szintén az 1700-as években került be, ahol először díszfaként az északi városokban ültették. Manapság a nyugati félteke legnagyobb részén elterjedt. A szubtrópusi és az északi mérsékelt övi területeken gyakran ültetik, így egész Kelet-Ázsiában és Európában; Észak-Amerikában Pennsylvania, Ohio, Wisconsin és Nebraska államokban teljesen meghonosodott. Tulajdonságainak köszönhetően később minden földrészen elterjedt. Hegyoldalak, dűnék, kopárok fásítására és szélfogóként Ausztriában, Olaszországban, Jugoszláviában, a Fekete-tenger dűnéin, Délkelet-Európa és Kis-Ázsia száraz területein, valamint a hajdani Szovjetunióban telepítették. Szennyezett levegőjű iparvidékekre és városokba való telepítése során kiváló iparvidéki és útsorfának bizonyult. Fájának „jó tulajdonságai”, többek között nagy cellulóztartalma miatt Ausztriában és Kelet-Európában, valamint Argentínában, Uruguayban, Indiában és Új-Zélandon erdészeti ültetvényekben telepítették. A bálványfa világméretű telepítése azt eredményezte, hogy szinantróp areája jelenleg öt kontinens mérsékelt övi és mediterrán éghajlatú területeit foglalja magában.
Első hazai adatait Bartosságh József közli 1841-ben és 1843-ban. Sajnálkozva írja, hogy Villányon, saját birtokán, a nagyharsányi Szársomlyó-hegy déli lábához telepített bálványfacsemetéi elfagytak. 1856-ban Dél-Tirolban egy természetes erdőben bőven termő állományát találták. Soó Rezső és Jávorka Sándor (1951) az Alföldön már meghonosodottnak írja, valamint mások is jelzik gyakori elvadulását és állományokba való telepítését az Alföldön.

Életciklus, életmenet

Magja hosszú ideig megtartja csíraképességét. Csírázásához melegre és nedvességre van szüksége, az ehhez szükséges hőmennyiség a szabadban nálunk május végétől június elejétől áll rendelkezésre. Kerek sziklevelei a talaj fölé emelkednek és fotoszintetizálnak. Gyökereinek nagy része kevéssel a talajfelszín alatt tenyér-, majd legyezőszerűen elágazik, leggyakrabban egy meghatározott irányban terjeszkedik, néhány közülük megvastagszik és raktározó szerepet tölt be, amely a visszavágott vagy visszafagyott részek regenerációjakor fontos. Ha föld feletti részei károsodnak, gyökerein a talajfelszín közelében járulékos rügyek fejlődnek; az ilyen egyedek idővel sűrű sarjteleppé alakulnak. Várható élettartamát mindössze 130–150 évre becsülik, de olykor sokkal fiatalabb (30–50 éves) példányok is kipusztulnak, egyelőre tisztázatlan okok miatt. Az elpusztult törzsön és ágakon valamennyi esetben megjelenik a hasadtlemezű gomba. Lombfakadása átlagosan április elejére–közepére esik, kibomló hajtásai vörösesbarnák. Lombja idővel egyöntetűen zöldre színeződik, növekedése folyamatos, akár a fagyokig is eltarthat. Virágzata rendkívül dús buga, a virágok júniusban nyílnak, émelyítően nehéz illatúak, sok nektárt termelnek, ezért a bálványfát jó méhlegelőnek tartják. A termések elvirágzás után két héttel már kifejlődnek, augusztusra sárgára vagy vörösre (f. erythrocarpa) színeződnek, később barnára száradnak. A termés késő ősztől a következő tavaszig folyamatosan hullik. Ivartalan szaporodása a gyökereken kialakuló járulékos rügyekkel történik – a selyemkóróhoz (Asclepias syriaca) hasonlóan –, amelynek idővel legtöbbször sűrű sarjtelep lesz az eredménye.

Termőhelyigény

A bálványfa hazánkban főként a sík és a dombvidékeken elterjedt, középhegységeinkben ritkán található meg. Ha olyan helyekre telepítik, ahol abiotikus vagy biotikus tényezők nem gátolják, agresszíven terjed. Terjedésének abiotikus korlátja az alacsonyabb évi középhőmérséklet (a sarjak, fiatal egyedek gyakran elfagynak), biotikus korlátja pedig az erős beárnyékolás, így hazánkban Zalában és a középhegységek magasabb régióiban jóformán hiányzik (talán a 9°C-os évi középhőmérsékleti izoterma jelent számára határt). Mivel széles ökológiai amplitúdója miatt legnagyobb tömegben településeken ültették, és, sajnos, még napjainkban is ültetik, elvadult példányaival és állományaival elsősorban városokban találkozhatunk. Városi környezetben a bálványfa a nem túl árnyékos, meleg területeket részesíti előnyben, gyakran látható réslakóként (járda, úttest és házfalak közötti résekben, murva és építési törmelék között, régi falakon), romos épületek környékén, gyárudvarokon, vasúti töltések oldalán; a városi zöldterületeken pedig sövények, díszcserjék védelmében, ott, ahol a közterület-fenntartó nem könnyen fér hozzá. Olyan résekben, ahol a felszín alatt a gyökérzet számára viszonylag nagyobb tér áll rendelkezésre, a megtelepedő példányok felnőnek, és ha kétivarúak, mintegy négy–öt éves kortól már dúsan teremnek is. Településeken kívül utak mellé és erdészeti ültetvényekbe telepítették, ahonnan minden olyan területre behatol, ahol megfelelő hőmennyiség és fény áll rendelkezésére. A bolygatott környezeten kívül a bálványfa megtelepszik a zárt lombkoronaszinttel nem rendelkező természetes vegetációval borított területeken is (Buda–Sashegy, Nagyharsány– Szársomlyó, Fót–Somlyó, Bölcske–Gyűrűsi völgyrendszer, Kálimedence–Salföld; Pannonhalmi TVK–Sokoró, Tornai–karszt). Ezeken a területeken a bálványfa kezdetben szálanként, 0,5–1 m magas sarjak formájában jelenik meg, majd egyes példányai lassan felnőnek, és visszafordíthatatlanul megváltoztatják a növényzet összetételét, több esetben veszélyeztetve egy-egy ritka növényfaj természetes élőhelyét.

Biotikus interakciók

A bálványfa allelopátiájával kapcsolatban beszámolnak arról, hogy a bálványfaállományokban szembetűnően lassú a szukcesszió, és hosszú idő elteltével is látszólag szegény vegetáció marad alattuk. Más növények megvágott szárfelületét az Ailanthus altissima levélgerincének és levélkéinek alkoholos kivonatával kezelve gyors hervadást tapasztaltak, a vizsgált harmincöt nyitvatermő és tizenegy zárvatermő közül csupán a Fraxinus americana bizonyult ellenállónak. A bálványfa egy (vagy több) olyan agyagot tartalmaz, amely potenciálisan gátolja a csírázást és a csíranövények növekedését. Legerősebb gátló hatása a kéreg – különösen a gyökérkéreg –, közepes a levélkék, gyenge a fatest kivonatának van. A bálványfalevélkék a tavaszi kihajtáskor mutatták a legerősebb csirázásgátló hatást, a törzs kérgének inhibitortartalma pedig közvetlenül a levelek kihajtása előtt volt a legnagyobb.
A bálványfának hazánkban semmilyen kórokozója és kártevője nem ismert. A bálványfa-selyemlepke (Samia cynthia DRURY 1773) a pávaszemeslepke-félék (Saturniidae) családjába tartozó, Kelet- és Közép-Kínából származó faj, amely egész Dél-Ázsiában: Kínában, Indiában, Malajziában, Indokínában, Japánban és a Fülöp-szigeteken megtalálható, valamint a bálványfával együtt több helyen betelepített állományai vannak.

A faj gazdasági jelentősége

A bálványfának csak vélt gazdasági hasznai vannak; ezeknek illusztrálására lássunk egy korabeli idézetet: „Gyorsan nő. … Sarjadzóképessége olyan nagy, hogy nehéz kiirtani. Magról szaporítható, csemetenevelése könnyű. Minden évben bőven terem, szárnyas magja széllel messzire terjed. Erdőgazdasági jelentősége homoktalajok fásításánál mint az erdeifenyő és az akác elegyfájának van. Utak mellett, legelő- és mezővédő fásításokban telepíthető, a vad és a legelő jószág szaga miatt nem bántja. Jó mézelő. Fáját bútor-, farostlemez- és papírgyártásra használják.” Nagyfokú elterjedéséhez minden bizonnyal az ilyen és ehhez hasonló – pl. DANSZKY I. (1964) – biztató leírások is nagymértékben hozzájárultak.
A gyors növekedés, a jó sarjadzóképesség, a bő termésképzés és a könnyű csemetenevelés egy inváziós növénynél nem erény. Fájának ipari feldolgozására valószínűleg rossz minősége miatt nem látunk példát. Vesszőit, suhángjait és törzsét karónak vagy oszlopnak tartósan felhasználni nem lehet, mert pár év után még a 10 cm vastag törzs is olyan mértékű bomlásnak indul (például a xilofág szaprotróf gombáknak köszönhetően), hogy az kisebb terheléstől is eltörik. Tűzifaként elvileg felhasználható, amennyiben sikerül teljesen kiszárítani, de fűtőértéke messze alatta marad például az akácénak. Egyetlen hasznaként mindössze nagyfokú várostűrése hozható fel. Ha azonban számításba vesszük, hogy az extrém szennyezett városi környezetbe telepített példányok termését a viharos szél több kilométeres távolságba is elsodorhatja, és egy annál többre érdemes környezetben megtelepedve már nagy problémákat okozhat, akkor az említett haszon is megkérdőjelezhető. Közvetlen gazdasági káraként megemlíthető, hogy réslakóként megtelepedve növekvő gyökérzete és vaskos töve szétfeszítheti az épületek, járdák burkolatát, ami maradandó szerkezeti károsodáshoz vezet. Az így keletkezett résen keresztül ugyanis több csapadékvíz juthat be. Fiatal és olykor többéves magoncaival találkozhatunk már épületek függőleges kőfalain, homlokzatán, párkányain és tetőkön is, ahol a károsító hatása még szembetűnőbb. A városi zöldfelületeken, valamint a természetes és természetközeli növényzettel borított területeken esztétikai és ökológiai károsító hatása nem igényel magyarázatot.

A faj természetvédelmi jelentősége

A bálványfával fertőzött területek növényzete a fertőzést megelőző állapothoz képest folyamatosan degradálódik, kezdetben a gyökérből kioldódó allelopátiás vegyületek, majd a fokozódó beárnyékolódás hatására az eredeti növényzet értékesebb fajai fokozatosan kiszorulnak, azaz nem csak benépesíti a kolonizált területet, hanem aktívan át is alakítja annak szerkezetét, fajösszetételét, ökológiai adottságait. A nagy mennyiségű lehulló lombtömeg és az avar bomlása a talajban nitrogénfeldúsulást indít el, amit az árnyékkedvelő nitrofil zavarástűrő fajok megjelenése jelez. A bálványfaállományok lombkoronaszintjében talajtípustól függetlenül akcidens elemként jelen van a Robinia pseudo-acacia és a Morus alba. A gyepszintben uralkodó faj a Galium aparine, továbbá minden talajtípuson előfordul az Anthriscus cerefolium.
Megfigyelték, hogy a bálványfaállományok közvetlen közelében levő Asclepias syriaca sosem volt jelen az állományokban, még a ritkásabb szegélyeikben sem. Ezt nem lehet csupán az árnyékolással magyarázni, mert ugyanakkor akác és főleg nemes nyár alatt a selyemkóró kiterjedt polikormont alkot. Ennek magyarázata valószínűleg a bálványfa – akácétól eltérő – allelopátiás hatásában keresendő.

Természetvédelmi kezeléssel kapcsolatos ismeretek

Többen megfigyelték már, hogy hazánkban a bálványfa mindig a lakott településekből kiindulva elsősorban zavart élőhelyeken, például utak, vasutak mentén terjed, és megtelepedéséhez bolygatott vagy nyílt talajfelszínre van szükség. Nyílt talajfelszínt azonban, sajnos, értékes nyílt növénytársulásainkban is talál, és ahol ilyen helyeken telepedett meg (például a Kiskunság homokján, a Tornai–karszton vagy a Szársomlyón), mindig felvetődik az eredeti növénytakaró megbontásának gyanúja. Megelőzésként tehát a még fertőzetlen, de potenciálisan bálványfával való fertőződésnek kitett területeken alapvetően fontos a talaj és az eredeti növénytakaró bolygatatlanságának megőrzése.
Ahol a faj már megtelepedett, és rendszeres mechanikai irtása nem megoldható, egyedüli védekezési módként a vegyszeres gyomirtás vehető számításba. A bálványfa egyetlen sebezhető pontja a gyökérzete. Ha azt időről időre nagyobb károsodás éri, a növény elpusztul. Kevésbé értékes, könnyen regenerálódó gyepek esetén, ha a bálványfa nem túl nagy egyedszámban jelentik meg, a fiatalabb példányok vízszintes gyökérzetükkel együtt kézzel kihúzhatók, majd a felszakadt gyepet vissza kell helyezni és be kell taposni. Ha a fának csupán a föld feletti részeit távolítjuk el, azzal fokozzuk gyökérzetének a terjeszkedését (ahhoz, hogy ebben a bálványfa „kifáradjon”, hetente kellene az új hajtásokat letörni). A bálványfa az életmódja és újrasarjadzó képessége miatt az egyik legnehezebben irtható inváziós faj. Irtásakor cél az újrasarjadzás megakadályozása. Jelen tudásunk szerint egyszeri gyomirtó szeres kezeléssel 100%-os hatást elérni nem tudunk. Gyakorlati szempontból meg kell különböztetni a fiatal, illetve a kifejlett fák (5 cm-es törzsátmérőtől) irtásának technológiáját, valamint a gyökérsarjak, magoncok irtásának technológiáját.
Kifejlett fák irtása
Figyelembe véve a bálványfa újrasarjadzó képességét, a legnagyobb hibát akkor követjük el, ha álló, fejlett egyedet vágunk ki. Erre ugyanis a fa erőltetett gyökérsarjképződéssel válaszol, és a környéken bálványfasarjak tömege jelenik meg a következő években. A leghatásosabb minél gyorsabban felszívódó gyomirtó szert juttatni az egyed szállítószöveteibe, hogy az eljusson a gyökerekbe. Ennek módja olajos kéregecsetelés, a fák megsebzése vagy megfúrása és a lyukba gyomirtó szer csorgatása, illetve fainjektálás lehet. Feltételezhető, hogy a bálványfa kész a gyors immunválaszra, és valószínűsíthetően a nem specifikus immunválasza az, hogy fiziológiai folyamat révén lezárja a gyökérrészei felé vezető utat, mert ez segíti az egyed túlélését. A tapasztalatunk azt mutatja, hogy nyomás alatt történő injektáláskor a dikamba hatóanyag gyorsabban halad az immunválasznál, és teljesen el tudja pusztítani a fát, miközben mérsékelten erős fitotoxikus tüneteket mutató gyökérsarjak képződnek. Nyílt technológiák esetén különösen nagy figyelmet fordítsunk a tömény gyomirtó szerek elcsöpögésének megakadályozására, a gyomirtó szerrel kezelt rész lezárására, ami fasebkezelővel, gittel, agyaggal történhet, mert ez megakadályozza a gyomirtó szer elpárolgását vagy kimosódását eső esetén. A lezárásra a zárt injektálási technológia esetén is sort kell keríteni. A kezelés elvégzésére a szakirodalmi adatok szerint a nyár végi, kora őszi időpont a legjobb. Mi injektálás esetén nem találtunk szignifikáns eltérést az őszi és a tavaszi időpont között.
Sarjirtás erdei ökoszisztéma kialakítására alkalmas területen
Az egyetlen integrált gyomirtási eljárás az erdők, erdőszélek, erdősíthető területek bálványfairtásánál létezik. Ezt a bálványfa árnyéktűrő képességének a hiánya teszi hatásossá. A cél a terület zárt, összefüggő beerdősítése; ezt a honos fafajok sűrű telepítésével növekedésbeli „versenyhátrányának” kiküszöbölésével érhetjük el. A beavatkozás során a területen levő kifejlett bálványfákat az előzőkben részletezett módon elpusztítjuk, és a keletkezett sarjakat nem engedjük fáink fölé nőni. Az erdőállomány záródásával a bálványfasarjak megnyurgulnak, elpusztulnak, a sarjképzés abbamarad. Magát a sarjirtást leghatékonyabban pontpermetezéssel végezhetjük. Ennek során a bálványfának a csúcs felé tölcsért formázó leveleire gyomirtó oldatot permetezünk. Ezáltal a gyomirtó szer elsodródása – amely minden zöldfelületen felszívódik – gyakorlatilag kizárható. Tapasztalatunk alapján a többi technológia – a sarjkenés, a permetezőgépes pontpermetezés – nagyobb mértékű környezetszennyezéssel járt. A komplex élőhely–rekonstrukció folyamán a tervezésnél figyelembe kell venni a honos fafajokból álló erdősítés záródásához szükséges erdészeti ápolási munkafolyamatokat is.

Az alábbi irodalmak felhasználásával:

  • Özönnövények - Biológiai inváziók Magyarországon Szerk.: Botta-Dukát Zoltán, Mihály Botond Természetbúvár Alapítvány K., 2004
  • Inváziós növényfajok Magyarországon Szerk.:Csiszár Ágnes Nyugat-magyarországi Egyetem Kiadó, 2012.
Címkék

Naptár

h k s c p s v
 
 
 
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 
 
 
 
Hozzáadás a naptárhoz

Támogatóink

pepikert.hu